Újdonságok
Bemutatkozás

Az Óvárnet Szolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaság 1999-ben alakult meg. Cégünk profilja az első években az Internetes honlapok készítésére terjedt ki. Partnereink részéről egyre több visszajelzés érkezett, hogy cégünket szívesen látnák mint Számítástechnikai beszállítójukat. Mivel eddigi munkánkat mindig Gyorsan, Pontosan és Tisztességesen végeztük. Az igények és a lehetőségek felmérése után 2001. Szeptember 11-én megnyitottuk a

PC Centrum Számítástechnikai Szaküzletünket és Szervízünket.

A Károly u. 8. sz. alatt, ahol 12 és fél évig üzemeltünk, mint a város egyik legismertebb informatikai vállalkozása. 2003-2006 években a Sulinet program keretében több mint 2000 db számítógépet értékesítettünk. Igazodva a megváltozott igényekhez, élve a lehetőséggel az Üzlet 2014. február 10-e óta a Károly u. 71/D ben működik. Célom, hogy minden ügyfelem a lehetőségeihez és igényeihez a legjobb terméket, szolgáltgatást kapja meg!

Üzletemben törzsvásárlói rendszer működik. Ön is igényelhet ingyenes kártyát, amit nem csak a PC Centrumban használhat, hanem világszerte 45 ország több mint 210 000 elfogadóhelyén vásárolhat, akár online is. Neves partner cégek mellett kis üzletekben is elfogadják a kártyát. Ön pénz visszatérítést kap minden vásárlás után.

                                                                                                Szabó Zoltán
                                                                                                 Üzletvezető